Szétválasztott sziámi ikrek: Rukaya is elhagyhatta az intenzív osztályt, a műtétsorozat folytatódik

Rabeya és Rukaya Islam, szétválasztott sziámi ikrek

A Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott, fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár másik tagja, a korábban szövődményekkel küszködő Rukaya is elhagyhatta az intenzív osztályt, így már testvérével, Rabeyával és szüleikkel együtt lakik a kifejezetten számukra kialakított kórházi szobában.

Tovább

Szétválasztott sziámi ikrek: Rabeya rekonstrukciós műtéten esett át, Rukaya súlyos szövődmény után lábadozik

A Cselekvés Alapítvány csapatának vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, Dr. Csókay András és Dr. Csapody Marcell – visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az ikrek állapotát, valamint megkezdjék az „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitációnak és a koponyarekonstrukciónak a tervezését, illetve kivitelezését.

Tovább

„A tudomány és a hit segítségével a maximumra törekszünk” (Magyar Hírlap interjú Csókay és Pataki doktorral)

Nagy érdeklődést váltott ki világszerte a szétválasztó műtét, ám ez a támogatásokban nem mutatkozott meg, de mindenki bízik abban, sikerül előteremteni a pénzt a rehabilitációra. (Lázin Miklós András interjúja Dr. Csókay Andrással és Dr. Pataki Gergellyel a Magyar Hírlap 2019. augusztus 31-i számában.)

Tovább

Úttörő módon választották szét a sziámi ikreket a magyar orvosok (Magyar Nemzet interjú Pataki és Csókay doktorral)

A világon még soha senki nem alkalmazott olyan műtéti technikákat fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásánál, mint a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány által koordinált magyar orvoscsoport. (Haiman Éva interjúja Dr. Pataki Gergellyel és Dr. Csókay Andrással a Magyar Nemzet 2019. augusztus 23-i számában.)

Tovább

A Cselekvés Alapítvány köszönetnyilvánítása a sziámi ikrek szétválasztásához hozzájáruló magyar kórházaknak

A Cselekvés Alapítvány ezúton szeretne köszönetet mondani a magyar kórházak közötti összefogásért, amely lehetővé tette a 35 fős csapat delegálását Dakkába, illetve szakmai hátteret biztosított a műtétsorozat magyarországi szakaszához, továbbá a végső szétválasztást előkészítő vizsgálatokhoz.

Tovább