Közlemény: Friss hírek a szétválasztott sziámi ikrek állapotáról. út az új élet felé.

Örömmel tudatjuk, hogy a fejüknél összenőtt, és a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány önkéntes orvosai és egyéb egészségügyi szakemberei, valamint az ikrek szétválasztására tervezett sok szakma támogatásával létrejött műtétsorozatban, az Operation Freedom projektben résztvevő bangladesi orvosok és egészségügyi szakemberek által 2019 augusztusában szétválasztott kislányok márciusban családjukkal együtt elhagyják az eddig otthonukul szolgáló Dakkai Központi Katonai Kórházat, és 2 év után visszatérnek a civil életbe.

A szülők folytatják eredeti foglalkozásukat. A tervek szerint Rabeya, akinek  felépülése különösebb akadályok nélkül zajlott, s jelenleg korának megfelelő, kiváló állapotban van, óvodás közösség tagja  lesz, Rukaya gondozását pedig a szülők távollétük idejére  segítséggel oldják meg. Ő még sok fejlesztésre szorul, de állapota folyamatosan javul, a család mindennapjaiban érzelmileg jelen van, és egyre több külső inger iránt érdeklődik.

SARS-CoV2 járvány miatt létrejött korlátozások lazítását követően a kórházi tartózkodásuk hátralévő heteiben a kislányok a kinti gyógytornásza által biztosított intenzív gyógytorna kezelésben  újból részesülnek,  emellett a  CRP Mirpur rehabilitációs intézmény foglalkozás terapeutája is naponta tart számukra rehabilitációs tréninget, s tanítják be a szülőknek a gyakorlatok otthoni alkalmazását.

A kislányok fejlesztése a programozott rehabilitáció keretében ezután is folytatódik, melynek során az Édesanya időről-időre felutazik Dakkába, a CRP Mirpur rehabilitációs intézménybe 2-3 hétre, ahol újabb fejlesztési terveket kap, amit majd  otthon gyakorolhatnak a kislányokkal. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány önkéntes szakembereiből álló rehabilitációs csapata videótelefonon továbbra is követi a kislányok állapotát, és folyamatosan egyeztet, konzultál a kinti szakemberekkel.

A szülők hálájukat és köszönetüket fejezték ki Alapítványunknak, és az Alapítvány minden önkéntesének, akik éveken át segítették őket abban, hogy gyermekeiknek jobb életet teremtsenek.

Itt köszönjük meg mi is az Alapítvány kiváló szakemberekből álló önkénteseinek odaadó, önzetlen munkáját. Köszönjük a bangladesi kollégák szakmai, emberi együttműködését!

Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik adományaikkal, esetleg kapcsolataikkal segítettek nekünk abban, hogy segíthessünk.

Köszönjük a csapat „plébánosának”, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesnek szerető figyelmét, amellyel követte mindannyiunk munkáját, és a kritikus helyzetekben Jézus szeretetét, a Szentlélek egyesítő erejét jelenítette meg számunkra.

Hálásak vagyunk a Mindenhatónak, hogy meghívott bennünket ebbe a történetbe!

2021.02.10

Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Az új élet felé
Az új élet felé

FONTOS KÉRÉS !

A tisztelt sajtómunkatársakat kérjük, hogy alapítványunk önkéntes orvoscsapata által szétválasztott bangladesi sziámi ikrek kapcsán bármilyen hiteles információt CSAK a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány (CSAK) információs felületeiről (www.cselekves.orgfb.com/cselekves ) szerezzen be!

One thought on “Közlemény: Friss hírek a szétválasztott sziámi ikrek állapotáról. út az új élet felé.

Comments are closed.