A Cselekvés Alapítvány orvosai által szétválasztott sziámi ikerpár másik tagja, Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét

A 33 órás maratoni végső szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabeyát – aki két hete tért magához, s azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik – édesanyjuk már ölbe is veheti.

A speciális vírusos láz után – amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette – immáron mindkettejük állapota stabil.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, az “Operation Freedom” névre keresztelt szétválasztó műtétsorozat fő koordinátora, a végső szétválasztást vezető Dr. Csókay András, és az aneszteziológiai team vezetője, Dr. Csapody Marcell – augusztus 18-án érkeztek vissza Bangladesből, s még aznap sajtótájékoztató keretein belül informálták a média képviselőin keresztül a hazai érdeklődőket a több mint másfél éve tartó “Operation Freedom” eddigi mérföldköveiről az ikrek jelenlegi státuszáról a Szent János Kórházban.

Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni.

Alapítványunk továbbra is rendkívül hálás a műtétsorozatot lehetővé tévő anyagi és lelki támogatásért: munkánk a tudományos-szakmai felkészültség és a hit egyensúlyán alapszik.

Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, 2019.08.21.

(Képünk bal oldalán Rabeya mosolyog, jobbra pedig Rukaya látható, miután önállóan kinyitotta a szemét. Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. A sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatával kapcsolatos eddigi közleményeink IDE kattintva érhetőek el.)


Mivel a műtétsorozat óriási anyagi terhet jelent kis közhasznú Alapítványunk karitatív orvoscsoportjának, szeretettel fogadjuk az adományokat.

PayPal adományozás egy kattintással:

Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
1118 Budapest, Számadó u. 6.

Adománygyűjtő vonalunk: 13680 (500 Ft / hívás vagy SMS a Telekom, a Vodafone és a Telenor hálózatából)

Adószám (SZJA 1%): 18108220-1-43

Bankszámlaszám: 10918001-00000107-05280007 (UniCredit Bank)

Köszönjük!

Posted by

Communications and media expert. Professional translator. Health services manager. Life coach.

One thought on “A Cselekvés Alapítvány orvosai által szétválasztott sziámi ikerpár másik tagja, Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét

Comments are closed.