Segítsen a gyógyításban! 13680: a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány adománygyűjtő vonala

Hívásával vagy tetszőleges tartalmú SMS-ével 500 Ft-tal járulhat hozzá egy kiszolgáltatott helyzetben lévő beteg gyógyulásához, kis karitatív orvoscsoportunk munkáját támogatva. Az adománygyűjtő vonal a Telekom, a Vodafone és a Telenor hálózatából érhető el.

Közhasznú alapítványunkat, amely két orvos – dr. Csókay András idegsebész és dr. Pataki Gergely plasztikai sebész – segíteni vágyásából született, 2002-ben hoztuk létre. Tevékenységi körünkbe azon személyek védelme és segítése tartozik, akik egészségi állapotuknál vagy gazdasági helyzetüknél fogva keveset, vagy semmit sem tudnak tenni önmaguk védelmében és érdekeik érvényesítésére.

Ennek a célnak az érdekében ingyen műtéteket végzünk itthon és külföldön, összehangoljuk az intézményekben a gyógyítással összefüggő szakmai egyeztetéseket, oktatást szervezünk, valamint orvosi műszerek, speciális kórházi bútorok, rehabilitációs eszközök beszerzésében nyújtunk segítséget.

Jelenleg egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpár igen bonyolult szétválasztó műtétsorozatán dolgozunk, amit senki más nem vállalt a világon. Az „Operation Freedom” első fázisa sikerrel zárult: az agyi fővénák közös részét rendhagyó módon, endovaszkuláris úton – azaz a combok fővénájából, érfalon belüli megközelítéssel – operáltuk meg dr. Hudák István vezetésével 2018-ban Dakkában, amelyet nagy teljesítményű számítógéppel végzett elemzés és 3D-s modellezés előzött meg.

Most pedig a második fázis zajlik Magyarországon: Alapítványunk alapítói, Pataki doktor és Csókay doktor speciális magyar fejlesztésű szövettágító implantátum-rendszert ültettek be az ikrek fejbőre alá, hogy az így nyert szövetekkel lehessen majd fedni a 2019 nyarán esedékes végleges szétválasztás során keletkező kiterjedt sebet. A kicsik jól vannak, és várják a további beavatkozásokat, hogy külön-külön teljes életet élhessenek.

A „CSELEKVÉS” lényege, hogy aktív és közvetlen módon, itt és most, itthon és külföldön igyekszünk lehetőségeinkhez mérten segíteni.

A külföldi missziókban a legnagyobb orvoshiány és szegénység által sújtott vidékekre utazunk speciális műtéteket elvégezni. Az orvoshiány és a várólisták miatt Magyarországon is szükség van gyorsan bevethető, karitatív orvoscsoportra. A gyerekek rendellenességeit, sérüléseit minél gyorsabban kezelni kell, mert fejlődésben vannak, a tanult viselkedésük a fizikai lehetőségeikhez idomul. Korántsem mindegy például, hogy egy csemetének használható lesz-e a keze – hiszen ez dönti el, hogy rászoruló vagy dolgozó ember válik-e majd belőle.

A „KISZOLGÁLTATOTTAKÉRT” azt jelenti, hogy a legnagyobb hiányt, szükségletet kell először orvosolni.

Azoknak kell segíteni, akik a legnagyobb bajban vannak, és a legkisebb az esélyük a gyógyulásra. Az egészségügyi szükségletek végtelenek, mindig lehet kicsit javítani az életminőségen. Alapítványunk ebből a végtelenből azt a szeletet célozza, ahol kis pénzből a legnagyobb nyereség érhető el, a pénz a legjobban hasznosul. A Bangladesben és Nigériában alapított missziók ezt a célt szolgálják.

Segítségünk olyan, mint „csepp a tengerben”. A világot megváltoztatni nem tudjuk, de sok ezer ember számára egy világ változott meg Alapítványunk munkájának köszönhetően az elmúlt években.

Gyógyító-segítő munkánk folytatásához minden forintra nagy szükségünk van. A Telekom, a Vodafone és a Telenor hálózatából elérhető 13680-as szám hívásával vagy az arra küldött tetszőleges tartalmú SMS útján hívásonként és üzenetenként 500 Ft-tal támogathat bennünket – s mindazokat a kiszolgáltatott betegeket, akiknek a legnagyobb szükségük van kis karitatív orvoscsoportunk segítségére.

Eddigi tevékenységünk:

  • A világ egyik legszegényebb országában, Bangladesben 6 nagyobb misszió valósult meg az alapítványunk szervezésében, Pataki doktor vezetésével; ez az első magyar alapítású plasztikai sebészeti misszió, mely 2010-től indult. Pataki doktor vezetésével 2012-ben egyetlen út során, 12 nap alatt több mint 120 plasztikai helyreállító műtétet, 2015-ben 10 nap alatt 143 műtétet végeztünk el.
  • Alapítványunk a Szent János Kórház több osztályán, kiemelten a Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály plasztikai sebészeti ambulanciáján folytat kiegészítő és minőségjavító tevékenységet eszközök beszerzésével vagy annak támogatásával.
  • Idegsebészeti és plasztikai sebészeti missziót alapítottunk Nigériában (Onitshában) 2016-ban, ahova azóta csapatunk rendszeresen visszatér és ahol számos életmentő és életminőség javító műtétet végzünk.
  • Elektromos működtetésű és hagyományos kórházi ágyakat, gyógyászati eszközöket, kórházi bútorokat, egyéb felszerelési tárgyakat szervezünk 2002-től – eddig több mint 63 alkalommal – rászoruló magyar egészségügyi és szociális intézményeknek. Az adományokból többek közt a szombathelyi, a keszthelyi, a nagykanizsai, zalaegerszegi, a bajai kórházak, illetve a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem klinikái, a budapesti Szent Imre és Szent István Kórházak, valamint a budapesti Szent János Kórház is több ízben részesültek. A fuvardíjakra kértünk és kaptunk támogatást.
  • Eddig több mint 600 (!) testi és lelki egészségnevelő, felvilágosító előadást tartott két alapítónk, dr. Csókay András és dr. Pataki Gergely Magyarországon és Európa-szerte.
  • Alapítványunk háromszor szervezett neurotraumatológiai kongresszust Miskolcon.
  • 2009 őszén tizedik alkalommal került megrendezésre a Képzőművészet a sebészetben c. kiállítás és egészségügyi felvilágosító előadás a Szent János Kórházban.
  • Alapítványunk 2007 decemberében mozgalmat indított az egészségügyi intézmények belső tereinek igényes díszítésére festőművészek, szobrászok, fotóművészek felajánlott alkotásainak segítségével. A mozgalom azóta országos méretűvé vált.
  • Egészségnevelési, ifjúságvédelmi kiadványokat írtunk és támogattunk („Élj Egészségesen. A jövő Te vagy” – iskolai egészségnevelési program).
  • Két alkalommal tartottunk egészségügyi szűrést csángó gyermekeknek, valamint számos alkalommal Bangladesben és Nigériában is a helyieknek.

Bízunk benne, hogy a 13680-as számra indított hívás vagy arra küldött SMS segítségével Ön is hozzájárul a szívvel-lélekkel végzett segítő munkánkhoz.

Köszönettel:

dr. Csókay András és dr. Pataki Gergely
a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítói

Sándor Alexandra Valéria
a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány kommunikációs vezetője


Néhány fotó az elmúlt egy évünkről:


További támogatási lehetőségek:

PayPal adományozás egy kattintással:

Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
1118 Budapest, Számadó u. 6.

Adószám (SZJA 1%): 18108220-1-43

Bankszámlaszám: 62900177-11592112 (Pannon Takarék Bank)

Köszönjük!


Kapcsolódó bejegyzések: