Magyar orvosok világraszóló missziója – interjú Pataki doktorral a Figyelőben

Sziámi ikrek szétválasztó műtétjét mindig nagy szakmai és laikus érdeklődés övezi. Ezúttal a világ egy háromfős magyar orvoscsoport munkáját figyeli. Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely egyedüliként vállalta el a veszélyes, többlépcsős műtétet. A missziós munkáról Pataki Gergely mondta el tapasztalatait. (Lengyel Gabriella interjúja, Figyelő 2018/13., 72-74. o.)

– Honnan jön az indíttatása a karitatív munkához? Otthonról hozta, vagy már felnőttként, tudatosan döntött így?

– Az orvoslás része a karitatív tevékenység, hiszen munkánk és amortizációnk egy része – pl. az éjszakai sürgősségi ügyelet – nyilván megfizethetetlen. A családban sok orvos van, nyilvánvaló volt, hogy segíteni kell. 1997-ben határoztam el, hogy leendő plasztikai sebészként Magyarországon és szegényebb országokban is e szerint fogok cselekedni, ám akkor még nem volt meg a pontos helyszín. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2002-es létrehozásában az is motivált, hogy fiatal orvosként sok olyan beteget láttam, akinek a kiszolgáltatottsága megindított.

Dr. Alemany Erzsébettel, az Osteuropa-Hilfe Alapítvány vezetőjével 21 éve ismerkedtem meg Bottropban, ahol annak idején sebészi gyakorlatomat szereztem, majd dolgoztam. Elképesztően inspirált a határon túli magyarok iránti elkötelezettsége. Erzsébet asszony ma már 82 éves – március elején volt alkalmam találkozni vele –, de még mindig szeretettel pakolja fel a teherautókat és küldi főként a határon túli magyarok lakta vidékekre.

A plasztikai és égési sebészi szakvizsga után pedig éreztem, hogy olyan tudás került a birtokomba, amelyet kötelességem az emberek javára fordítani. Számomra az orvoslás nemcsak egy szakma, hanem egy misszió is, amely egyszerre hoz hivatásbeli és emberi kiteljesedést. A Banglades iránti elkötelezettségem pedig onnan jött, hogy amikor először voltunk kint, beleszerettem ebbe a békés országba, s rögtön tudtam, hogy ide rendszeresen visszajövök majd segíteni.

– Miként választja szét azt a két világot, amelyben dolgozik – a nyugatit és a keletit? Az esztétikai sebészt meg a helyreállítót?

– A plasztikai sebészet célja minden esetben a test és a lélek harmóniájának a megteremtése, helyreállítása. Úgy gondolom, éppen ezért lehetetlen elválasztani egymástól a rekonstrukciós és az úgynevezett szépészeti beavatkozásokat. Nem tudok olyan példát mondani, hogy a rendbehozatal eredménye ne lenne egyben esztétikusabb is, vagy a szépítő célzat ne vonna maga után egyfajta nagyon komoly, más eszközökkel jóformán kizárt, általánosságban értett „helyrebillenést”. Ugyanígy egy fiatalító műtét során maximálisan igyekszünk a formák mellett pl. az arc funkciójának a megőrzésére vagy adott esetben a javítására.

Ezért szoktam mondani, hogy nekem ugyanúgy öröm, ha egy égési sérülések után helyreállított kezű kisgyermek rám mosolyog, mint amikor egy mellnagyobbításon átesett hölgy immár magabiztosan, önmagát nem szégyellve, boldog és harmonikus kisugárzással, esetleg rendbe jött párkapcsolattal érkezik a kontrollra. Misszióink során tulajdonképpen a plasztikai sebészet mindegyik ágában tevékenykedünk. Alaptechnikákat, lebenyforgatásokat, de szabadlebeny-átültetést is végzünk. Nagyon sok új technikát is alkalmazunk; például hegeknél sajátzsír-visszatöltést hajtunk végre, komolyabb szövethiányoknál „szövetmérnökséggel” (tissue engineering) előállított anyagok beültetését is elvégezzük.

A szakma alapját képező „plasztikai sebészi kreativitással” és a modern szövetpótló lehetőségekkel torzult vagy hiányzó orrszárnyat, ajkakat vagy egyéb testtájakat lehet helyreállítani/visszaadni, az eredetihez hasonló állapotot létrehozni. Vagy ha az nem lehetséges, legalább a funkciót visszaállítani, hogy a betegnek például ne száradjon ki a szeme, kapjon az orrán át levegőt, vagy mozgatni tudja a kezét. Sok olyan újdonságot, technikát vittünk a misszióba, amely a világ nyugati részén már elfogadott. Gondoskodtunk arról, hogy a bangladesi sebészek ezeket megtanulják tőlünk, így később önállóan is el tudják végezni a műtétek egy részét. Nigériában 2017-ben a plasztikai sebészeti alapelveket tanítottuk.

Ami pedig a keleti és a nyugati világot illeti: külföldön sok plasztikai sebész azért kezd el jótékonysági missziókkal foglalkozni, mert szeretne egyfajta egyensúlyt teremteni a mindennapi életében. Ha már reggeltől estig költséghatékonyan kell dolgozni, akkor évente néhány napig vagy hétig (a szabadsága alatt) végezhessen olyan munkát is, ahol nem a pénzelvűség, hanem az emberség a fő szempont. Be kell látni, hogy közgazdasági alapelvek dominálnak az európai mindennapokban.

A külföldi missziók során viszont nem. Ott minden páciensnek a pénzügyi helyzetétől függetlenül segítünk. A szociális indíttatású orvoslásba nem szivárog bele az a haszonelvűség, amelyet egyébként máskor szükségszerűen szem előtt kell tartanunk. Amikor egy szegény országban operálunk olyanokat, akiknek e nélkül esélyük sem lenne a gyógyulásra, akkor a kiégéshez közeli állapotot felváltja az európaihoz képest lelassult világ: mi őrülten száguldunk, ott pedig minden ökrös szekérrel halad. Számunkra ez építő jelleggel hat.

Egy-egy ilyen küldetés alkalmával először is csapatszellemet tanul az ember. Együtt, egy célért dolgozunk hovatartozástól függetlenül, nemzetközi és interkulturális környezetben. Csodálatos dolog újra és újra megtapasztalni ezt. Örömöt találunk materiális előfeltételek nélkül, felbecsülhetetlen értékű találkozásokban. Látjuk, hogy milyen, amikor a páciensek a senyvesztő szegénység ellenére is boldogok. Mert így is lehet boldognak lenni.

Ha Afrikában vagy Ázsiában járunk, akkor gondolkodunk el igazán azon, hogy milyen nagyszerű is a mi egészségügyi ellátást nyújtó rendszerünk.

– Hatalmas érdeklődés övezte a bangladesi sziámi ikrek műtétjét. Hova jutottak el az első beavatkozással?

– A műtéttel azért bízták meg a magyar csapatunkat, mivel több mint ötszáz sikeres plasztikai-helyreállító beavatkozást végeztünk, köztük összetett, életmentő eljárásokat is. Fontos tudni, hogy itt nem egy műtétről, hanem műtétsorozatról van szó, melynek a „lépcsőfokai” egyenként is hatalmas szakmai kihívást és felelősséget jelentenek, sikerük pedig adott esetben orvostudományi áttörést. Túlzás nélkül lehet ezt mondani, mert az utóbbi évtizedekben sikertelen esetek vetettek árnyékot a fejüknél összenőtt gyermekek (sziámi ikrek) szétválasztási kísérleteire. Az első lépcsőn már túljutottunk: az agyi szállítóér-hálózat szétválasztásán, ami egyben a legnehezebb is, mert még a legfejlettebb ellátást biztosító klinikákon is 60-80 százalékos halálozási aránnyal jár. Ez okozta eddig a magas halálozás szintet az utóbbi száz év ritka eseteinél.

Az eddigiektől eltérően endovaszkuláris úton (a vénák felőli agyi megközelítést alkalmazva) választottuk szét az ikrek közös agyi fővénáját egy ötórás műtét során, ez év február 28-án. A sikeres beavatkozás Hudák doktor vezetésével történt, aki a világ egyik legelismertebb szakembere ezen a területen. A következő lépés a bőr és a koponyán kívüli lágy részek nyújtása speciális plasztikai szövettágítók beültetésével. Ezután az agy és a koponya bonyolult szétválasztása következik, majd pedig a koponya újraépítése és az agyhártyák plasztikai helyreállítása, a ki nem fejlődött részek kiképzése. Végül ismét a plasztikai sebészeté a szó: bőr- és izomlebenyekkel kell fedni az ikrek szétválasztása után kialakuló hatalmas sebet – ami szintén nem lesz könnyű feladat, különösen a fertőzésveszély miatt.

A műtétek helyszíne a dakkai Dhaka Medical College Hospital, ahol a bangladesi csapat – a korábbi évek magyar misszióinak a támogatása után most is – példátlan csapatmunkában segít a sikeres műtétsorozat megvalósításában. A rizikó az utolsó pillanatig sajnos óriási, ezt mindenki tudja. Ami az anyagiakat illeti, összesen 25-30 millió forintra lenne hozzá szükségünk. Ezt a weboldalunkon keresztül érkező adományokból próbáljuk előteremteni. (cselekves.org/help)

PayPal adományozás egy kattintással:Bankszámlaszám: 62900177-11592112 (Pannon Takarék Bank)

– Hogyan látja, nyugati emberként kellően becsüljük a fejlett világban általánosan sokat szidott ellátórendszereket?

– Nem, nem becsüljük meg, amink van. Ha Afrikában vagy Ázsiában járunk, akkor gondolkodunk el igazán azon, hogy milyen nagyszerű is a mi egészségügyi ellátást nyújtó rendszerünk. Nyilván lehetne mit javítani. Amikor először kerültem ki Bangladesbe, ott alig több mint tíz plasztikai sebész volt 160 millió emberre. Az ország rohamléptekkel fejlődik (hamarosan a fejlődő országok csoportjába kerül), jövőre az ottani plasztikai és égési sebészek száma meghaladhatja a százat. Olykor azonban a szegényebb államokban is lehet felszereltebb kórházat találni. Ezt leginkább az adott intézmény országon belüli elhelyezkedése határozza meg.

Volt már úgy, hogy beültünk a dzsipbe, és a huszonnyolcadik falu végén, egy rizsföld kellős közepén várt minket az épület. Bangladesben láttunk olyat, hogy a háromszáz kórházi ágyon hatszáz ember feküdt, plusz négyszáz hozzátartozó. Ha végigmentünk a zsúfolásig telt, iskolai osztálynyi, ötven-hatvan fős kórtermeken és a folyosón, láttuk, hogy minden ágyban akár több ember fekszik, és sokan alatta is. Az is messze áll a nyugaton megszokott sterilitástól, hogy gyakran légy zümmög a műtőben, vagy szennyezett levegőt fúj be a légkondicionáló, amelyet emiatt ki kell kapcsolni. Szerencsére az ottani páciensek immunrendszere alkalmazkodott ehhez.

Előfordult már olyan is, hogy hígított altatószerrel találkoztunk, így tízszer annyi kellett belőle a beteg elaltatásához, illetve az aneszteziológusunk volt, hogy hatvanéves altatógéppel dolgozott, ami azt jelentette, hogy műtét közben végig kézzel kellett nyomnia a ballont. Nigériában pedig egyáltalán nincs ingyenes állami ellátás, a betegeknek mindenért fizetniük kell, ám az ott megismert katolikus kórház szükség esetén a szegényeket is soron kívül ellátja. A közüzemi áramszolgáltatás nem állandó, hetente csupán néhány órán keresztül üzemel, a gépek így a fennmaradó időben generátorokkal mennek, ameddig kitart az olaj.

A legjobb felszereltsége miatt kiválasztott intézmény intenzív osztálya csupán kétágyas, áramkimaradás esetén pedig a műtétek során kézi altatást kell alkalmazni. Egy kisfiú áramégés következtében elhalt sarokszöveteit a hátából nyert, szabadon, az érnyél átültetésével működő bőrizomlebennyel sikerült pótolni, miközben a sokórás műtét alatt áramkimaradás miatt a vésztartaléknak vitt elemes bányászlámpa fényénél végeztem el az anasztomózist (a mikroerek összekötését). Sikerült. A megoldáscentrikus látásmód nélkülözhetetlen: az ottani páciensek immunrendszeréhez hasonlóan mi is mindig igyekszünk alkalmazkodni a körülményekhez. Mind ez idáig az ottani rászoruló, kiszolgáltatott páciensek és kollégák megelégedésére.

(Lengyel Gabriella, Figyelő)

A tördelt oldalak nagyításához kattintson a képre!


Kapcsolódó tartalmak: