Országos előadás-sorozatunk a női mell egészségéről, a mellrák megelőzéséről és gyógyításáról

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közhasznú tevékenységének keretein belül egészségnevelő előadásokat is tart. Kalatovics Artúr, a Semmelweis Egyetem szigorló orvostanhallgatója a női mell egészségéről, az emlőrák megelőzéséről és kezeléséről, illetve baj esetén a helyreállítás módjairól beszélt 2018. május 8-án az Allianz Hungária Zrt. budapesti székházában, ahol több mint 600-an dolgoznak.

A közönség örömére a doktorrá avatás előtt álló Artúr kedvenc hobbiját is bemutatva egy basszusgitáron eljátszott Bach-prelűddel nyitott. Egyórás előadását alapítónk, dr. Pataki Gergely plasztikai sebész lektorálta szakmailag, aki saját készítésű fotókat és ábrákat is biztosított.

A mellrákos megbetegedés hazánkban jelenleg minden 10. nőnél kialakul élete során valamikor, ám korai felismeréssel igen jó arányban gyógyítható! Ezért különösen fontos a prevenció mellett tisztában lenni azzal, hogy az esztétika és a funkció emlőeltávolítás után is helyreállítható.

Köszönettel vettük az Allianz felkérését, hogy az előadást vállalatuk debreceni, győri és veszprémi székházában is megtartsuk. A kapott honoráriumot Alapítványunk további jótékony céljaira kis karitatív orvoscsoportunk Magyarországon és külföldön végzett ingyenes műtéteire, illetve kórházi eszközbeszerzésre fordítjuk.