A gyermekek arcán Isten mosolyát látta – Nők Lapja

Vannak szinte törvényszerű dolgok, például az, hogy egy orvosdinasztiába születő fiú követi a családi példát és orvos lesz ő is. De hogy mást szeretne majd mégis, vagy legalábbis ugyanezt, de másképp, már nem annyira megjósolható. Pedig az újítás, a változás a lényege, a lendület és a tűz, ahogy az orvoslást is másképp, szebben, tisztábban szeretné. Dr. Pataki Gergely Bangladesbe is ezért utazik el, hogy a világ egyik legszegényebb országában olyan embereken segítsen, akik máshonnan talán soha nem kaphatnának orvosi segítséget.

A rendelője, ahol fogad, a nyári meleg ellenére is kellemes és finoman elegáns. A számítógéphez kapcsolt kivetítőn nézzük a Bangladesben készült képeket, a kórház folyosóján a padlón fekvő betegeket, az összenőtt ujjú kisgyereket, a savtól szétroncsolódott fiatal, egyébként gyönyörű női arcot, a helyi műtőt, ahol alig van műszer és nincs ablaküveg. Az ellentét szinte kiáltó. Hogyan kerül egy fiatal magyar plasztikai sebész Bangladesbe, mit csinál ott és miért?

– Azért alapítottunk missziót Bangladesben, hogy a plasztikai sebészet eszközeivel segítsünk olyan embereken, akiknek már reményük sem volt az egészségesebb életre. Személyes késztetést éreztem arra, hogy ott segítsek az embereken, ahol erre a legnagyobb szükség van. Összenőtt ujjakat választottunk szét, sérült arcokat állítottunk helyre, bőrplasztikákat végeztünk, hogy a rosszul gyógyuló, a mozgást ellehetetlenítő hegek miatt korábban használhatatlan testrészek ismét használhatóvá váljanak. Vörös szőnyeggel fogadtak, mintha díszvendégek volnánk, de számunkra a legnagyobb jutalom inkább a meggyógyult gyermekek örömteli, csillogó tekintete volt.

És talán sejtik már, hogy nem akárki vág bele ilyen kalandba, s hogy a történet valójában nem is itt kezdődik, hanem sokkal korábban.

– Orvos múlttal rendelkező famíliába születtem, és egyértelmű volt, hogy magam is orvos leszek – meséli Pataki doktor – soha nem is fordult meg más a fejemben. Apai nagyapám, három nagynéném és három nagybátyám is orvoslással foglalkoztak. Családi körünkbe tartozott több ismert sebésznő és sebész is, akik, szinte virtuóz „művészetéből”, rengeteget tanulhattam. Mert alapvetően művészetnek is tekintem a plasztikai sebészetet, hiszen kezünk által a test és a lélek harmóniájának a megteremtése a cél, amihez elhivatottság, bátorság és bizonyos szempontból művészi kreativitás is szükséges. És ezen kívül: pszichológiai érzék, mert az átalakulást nem könnyű eldönteni, majd átélni; a pácienst sokáig kell támogatni ezen az úton.

Szenvedélyes emberszeretet

Orvostanhallgatóként ösztöndíjjal kikerült Brazíliába, ahol tanítványa lehetett két híres és sikeres plasztikai sebésznek is. A brazil szemlélet, amelyet a technikai tudáson kívül szenvedélyes emberszeretet és karitativitás jellemez, azóta is meghatározza minden lépését.

– Brazíliában találkoztam először az igazi szegénységgel – folytatja Pataki doktor. – Az emberek egy része úgynevezett favellákban, szegénynegyedekben él, ahová gyakran a rendőr sem mer belépni. Az itt lakók és a társadalom jól élő tagjai között óriási a szakadék. Ezért volt rendkívüli hatással rám az a professzor, aki kórházigazgató létére a szegények háziorvosa lett és rendelőt is létrehozott Rio szegénynegyedében. Plasztikai sebész mestereimnek az volt a hitvallásuk, hogy a munkánk egy részét ingyen kell végeznünk, karitatív munkaként, lehetőleg a szegényeken segítve. De egy ilyen vidéken, ahol mindenki fél a bűnözéstől, nem is olyan könnyű segíteni. Egyszer például egy autóúton utaztunk, amelyet szegénynegyedek szegélyeztek. Egy ifjú favellalakó megpróbált átkelni az úttesten és elütötték. A forgalom megállt, de senki nem szállt ki, hogy segítsen. Féltek az ittlakóktól. Én kiszálltam és kihúztam az út szélére az elütött színes bőrű férfit és megpróbáltam ellátni, amíg a segítség megérkezik. A körénk gyűlő emberek szorongatták a kezemet, hálásak voltak nekem, invitáltak bádogkunyhóikba, étellel, itallal kínáltak. Búcsúzásomkor énekelni kezdtek; nagy élmény volt ez, hiszen így köszönték meg, hogy külföldi létemre is segítséget mertem nyújtani egy közülük valónak.

– Az ilyen erőt adó pillanatok is kellettek ahhoz, hogy az orvosi pálya vonzó maradjon Pataki Gergely számára idehaza is. Mert bizony, itthon is nagyon sok nehézség és ellentmondás várta. Ekkoriban alapította meg orvostársaival a Magyar Rezidens Szövetséget, amelynek később elnöke is lett. A szövetség a szakorvosjelöltek érdekképviseletét látja el 1999 óta. Ők kezdték el mondogatni, hogy nem jó a hálapénzes rendszer, tönkreteszi az orvos-beteg viszonyt és nagymértékben nehezíti a gyakorlati sebészképzést is. Megjósolták, hogy elindul majd az orvosok kivándorlása az országból.

– A csoportjukban tizenöten végeztek az egyetemen, társai kétharmada külföldön dolgozik – árulja el. – Én vagyok az egyik, aki visszatért, mert a plasztikai sebészetben itthon is lehet európai szintű minőségi munkát végezni. De magam is külföldön kezdtem a pályafutásomat, egész pontosan Németországban, egy Essen melletti klinikán, mert tudtam, hogy itthon nagyon nehéz az adott körülmények között jól megtanulni a szakmát. Odakint másképp épül fel a rendszer. A professzornak az az érdeke, hogy a szakorvosjelöltnek átadja a tudását és az előbb-utóbb önállóan dolgozzon.

– Több év után hazatértem és láttam arra reményt, hogy a külföldön megszerzett tudásommal sikerülhet itthon is értéket teremtenem. Ezért vállaltam el, hogy újraindítom a Szent János Kórház Gyermeksebészetén a plasztikai sebészeti ambulanciát. Magánorvosi praxisomban pedig talán megvalósul életem álma: egy olyan plasztikai sebészeti magánintézmény működtetése, ahol a páciensek a legmagasabb szintű ellátásban részesülhetnek.

Bangladesben

Az esztétikai és a helyreállító plasztikai sebészet valamennyi szakterületét műveli. De még ezt is kevésnek érezte, úgy gondolja, a legszegényebbeken is segítenie kell. Májusban hosszas előkészítő munka után Bangladesbe utazik. A repülő Dakkában száll le, ahol egy másik világ fogadja őt és orvostársait. A városból kiérve már földúton haladnak, sárban; a szembejövő embereken soha nem ismert szegénység jelei mutatkoznak. Mezőkön mennek át és a pusztaság közepén ott áll egy befejezetlen betonépület, mely maga a kórház. De másutt még ennyi sincs, csak egy kunyhó, műszerek, kötszerek, gyógyszerek nélkül. A betegek sokat várnak, míg sorra kerülnek és gyakran a kórház előtt alszanak. Szépészeti műtétekről nem álmodhatnak, egy baleset utáni helyreállító operáció is ritka.

– A gyermekek szenvedése fokozott együttérzést váltott ki belőlem, – emlékezik – hiszen testükkel való viszonyuk felnőtt életükre is rányomja majd a bélyegét. A gyermekek sokszor kénytelenek együtt élni sérüléseikkel, fejlődési rendellenességeikkel, betegségek okozta torzulásaikkal. A felnőttek között is rengeteg a baleset miatti sérülés, az ellátatlanul gyógyuló, megégett, roncsolt testrész. Főképp helyreállító műtétekkel lehet segíteni, mely egészen más, mint egy itthoni szépészeti arc vagy mellplasztika. Elképesztő a szegénység és olykor a nők sorsa is. Ma már szerencsére egyre ritkább, de előfordul a savazás, amikor vélt, vagy valós „bűneiért” savval leöntenek egy nőt.Ezek az asszonyok már azért is hálásak, hogyha elmondjuk nekik, milyen lehetőségeik vannak, hogy a műtét után mennyivel lehet jobb az életük. Ajak- és szájpadhasadékos, vagy éppen összeégett kezű gyermekeket láttunk el, ínrövidüléseket, hegzsugorodásokat gyógyítottunk, rengeteget dolgoztunk, szinte hajnaltól késő estig. Mindezt fülledt hőségben. Közben megható volt az a segítőkészség, ahogy a munkánkat támogatták és az a nyugalom, ahogy ezek az emberek a sorsukat tűrték. Éreztük a megbecsülést. Egy olyan vidéken, ahol sok helyütt nincs tiszta ivóvíz és gyakran fenyeget éhínség, reményt keltett a puszta jelenlétünk is. Óriási érzés visszanyerni az arc szimmetriáját, vagy a kéz fogókészségét.De a legfantasztikusabb érzés a gyógyult gyerekek arcára írt hálatelt öröm volt, ennél nincs nagyobb dolog a világon; ez valami olyasfajta érzés, mint amikor a szépségben megérezzük Isten mosolyát. Igazi megerősítés volt ez a misszió számomra abban is, hogy érdemes volt ezt a hivatást választanom. Hiszen egy helyreállító plasztikai műtét emberi sorsokat képes megváltoztatni: aki tud ismét járni, mozogni vagy nem kell takargatnia korábbi hegeit, annak újrakezdődhet az élete. A plasztikai sebész így tudja helyreállítani páciense lelki békéjét, visszaadni önbizalmát, elősegíteni a magán- és társadalmi életben való boldogulását.

Rist Lilla – Nők Lapja, 2011. július